Áprilisi rendezvényünkre a költészet napjának közelsége miatt (április 11.) igyekeztünk olyan témát választani, amely szorosan köthető az eseményhez, így esett a választás a múzsákra, akik nélkül bizony sok remek alkotás nem készült volna el. A téma rejtélyes és izgalmas mivolta végett lázas készülődésbe kezdett csoportunk kemény magja, igen sokat beszéltünk róla, s ennek pozitív eredménye később magán a rendezvényen is látszott.

Ismét egy esős szombat estén gyűltünk össze a városi könyvtár olvasótermében, amelynek barátságos atmoszférája pillanatok alatt feledtette a kinti borús hangulatot. Kezdésre 12-en gyűltünk össze, bevallom kicsit több emberre számítottam, de nálunk a létszám soha nem jelentett problémát, talán csak azért sajnáltam, hogy kevesebben voltunk, mert a téma nagyszerűsége egyszerűen több figyelő szempárt érdemelt volna. Nagy örömünkre szolgált, hogy a csoport által nagyra tartott Barna Júlia költőnő elfogadta meghívásunk, s hogy már visszatérő vendégként üdvözölhettük Hatalyák Judit tanárnőt, aki Tiszavasváriból érkezett hozzánk. Újra sorainkban tudhattuk Kerékgyártóné Balázs Éva és Orosz Gyöngyi tanárnőket, valamint Bódi Erika versírót, aki egy remek írással és verssel tért vissza közénk.

A rendezvény első momentumaként Horvát Attila gitártanár adta elő múzsától ihletett „Anna” című saját szerzeményű gitárdarabját, amely 2007. március 26-án született, s amely egy viharos éjszakát mesél el. Attilától megtudtuk, Anna egy-egyszeri, megismételhetetlen múzsa volt az életében, több mű nem szól róla.

A felcsendülő dallamok után Rehó János kapott lehetőséget, hogy a múzsák témakörében kifejtse álláspontját. Elmondta, neki soha nem volt múzsája, ezért felkereste Bayer Ferenc versírót, hogy amennyiben volt, van múzsája beszéljen róla. Ennek eredményeként egy rövid interjú készült, amelyben Ferenc elmondta, meglehetősen régen találkozott egy lánnyal, akihez a Tiltott-zóna és a „Célpont” című verseket írta – amelyeket Jeles Erzsébet előadásában meg is hallgattunk. Arról pedig, hogy számára mit jelent a múzsa a következőképpen nyilatkozott:

 „Számomra egy megfoghatatlan dolog. A múzsa lehet az is, akibe szerelmes vagyok. Ő ad ihletet a vers írásához. A múzsa számomra egy szellemi társ.”

János saját gondolatait is papírra vetette, amelyben saját értelmezése szerint a múzsa egy eszköz az érzelmek kimondásában. Ö maga ösztönösen ír, sokszor már csak arra eszmél, hogy tele lett írva az előtte lévő lap. A költők múzsáiról pedig ezt gondolja:

„Olyan érzésem van, mintha az író, költő az önmaga elveszett felét keresné a múzsában.”

Rehó úr után kíváncsian fordultunk Bódi Erika felé, hiszen az ő múzsája férfi, amely igen ritka dolognak számít. Bevezetőjében viccesen megrótt, amiért úgymond „elcsesztem” az egész hetét, amikor közöltem vele a rendezvény témáját, s ezzel felzaklattam őt. Így utólag sem bánom tettem, hiszen egy remek verset írt s ezért már megérte.

Erika bevezetőjében elmondta, az egyetemen sokszor elhangzik a következő mondat: „Már az ókori görögök is…” ezért ő sem tesz másként, így is tett, majd bővebben ecsetelte, hogy az említett korban élő görög művésznek kötelezően volt múzsája, míg manapság sokan nem érzik szükségesnek, hogy rendelkezzenek efféle ihletésfokozóval. Erika szerint egy múzsához nem kis bátorság kell:

„Azt hiszem bátorság kell hozzá. Talán nagyobb, mint eleve magához az íráshoz – hiszen jócskán kell ahhoz is. A múzsa feladata: lenni, a költő feladata: érezni. És érezni legtöbbször fáj.”

Saját múzsájával kapcsolatban kijelentette, számára segítség, ezért hálával tartozik neki, és azért is, amiért a magányát is enyhíti. Írásának felolvasása után elszavalta múzsájához írt frissen alkotott versét.

„A műben:

Hadd legyek a részlet, vessz el bennem

Hadd legyek a fogoly, s ne eressz el engem

Fess meg! Fesd meg az arcom

Csókol, de ne csak mikor alszom

S mert nem tudom álmunk közös-e

Hadd legyek a múzsád, s más ember közönye”

A folytatásban rám került a sor. Elsőként arról beszéltem egyes vélemények szerint a múzsák nimfák voltak – nimfa: férficsókra érett leány – mit mondjak, ez az álláspont igencsak tetszik nekem. Annál az oknál fogva is, mintahogyan kifejtettem, számomra a múzsa csak és kizárólag élő, hús-vér személy lehet, pedig alapvélekedés szerint múzsa lehet mindaz, ami ihletést nyújt az alkotónak. Ezzel persze nehéz lenne vitatkozni. Véleményem mégis a következő:

„Megvizsgálva a különböző művészeti ágakat megállapítható, hogy a múzsa nőalakban tárul elénk, s csak elenyésző számban férfialakban. Ezért én a finomságot, az érzékiséget képviselő, s az általuk kiváltott érzelmi fellángolásokat okozó hölgyeket tudom igazán múzsaként elfogadni.”

Jómagam a két beteljesületlen múzsámmal csoportunkon belül minden valószínűség szerint rekorder vagyok, az egyikhez mintegy 40 a másikhoz 12 verset írtam. Azonban mindezekből csupán hármat ismer a nagyközönség, az egyik ezek közül a „Lennék poros utca…”, amelyet a Hajdúdorogi füzetek kettes számában és a közelmúltban megjelent HAJNAL című kötetben olvashatnak az érdeklődők, vagy ha beütik a google keresőjébe az Interneten is megtalálható. Eszmefuttatásom végén múzsáimhoz írt verseimből idéztem egy-egy versszakot, majd átadtam a szót Jeles Erzzébet könyvtárosnak, aki a már tőle megszokott módon igyekezett átfogó képet vázolni az adott témáról.

Természetesen ő is az ókori görög mitológiával nyitott, itt említve a művészetek kilenc istennőjét, akik együtt táncoltak az Olümposzon. Megtudhattuk, hogy maga a múzsa szó Kr. E. 2. évezredből való, s hogy „A háborúban hallgatnak a múzsák” , amely vélekedéssel nem mindenki értett egyet. Egy neves esztéta szerint (Lebrecht) Angliában éppen a II. Világháború alatt születtek a legnagyobb művek. Erzsike kitért az intuícióra, idézett Goethe-től, beszélt a szobrász Rodinról - aki nem vetette meg a férfiakat sem – s annak múzsáiról. Igazi kuriózumként megismertette velünk Petrőczy Kata Szidóniát, aki a magyar barokk első ismert költőnője volt. Tartalmasra sikeredett összefoglalójának végén feltette saját kérdéseit, amelyek aztán vitaindítóvá váltak a rendezvényen:

„Meddig múzsa a múzsa? Bemerem-e vállalni azt, hogy mi vagy ki hatására születnek alkotásaim? Csak a meg nem kapott múzsa az inspiráló? Mi a helyzet a megkapottal? Múzsa nélkül lehet-e maradandót alkotni? A csúfos szakítások után mennyire értékelődik át a korábbi múzsa?”

A jelenlévők mindegyik cikk felolvasása után folyamatosan tették fel kérdéseiket vagy fejtették ki gondolataikat. Meglepte őket, amikor Erikával közösen kijelentettük boldog párkapcsolatban egyszerűen képtelenek vagyunk igazán színvonalas verset írni, a fájdalom, a csalódás, a vágyakozás sokkal nagyobb pluszt ad az alkotónak.

Barna Júlia hozzászólása mindenki figyelmét felkeltette. Elmondta, annak ellenére, hogy nincs múzsája legutóbbi verseskötetében a „Rögeszméim verseim” című rész alatt található 10 olyan verse, amelyekben éppen ezt a témát boncolgatta. Ennek a ciklusnak az első versét fel is olvasta nekünk. Mondanom sem kell, versének mélyreszántó gondolatai nagy hatást gyakoroltak a jelenlévőkre, amely után félve olvastam fel legújabb hajnalban szerzett versemet, amelynek címe „Szél viszi sóhajom”.

„Gyönyörből lettél, s porrá enyészel.

Addig ajkaddal csókolsz, úgy emészt a vágy.

Hisz éltetőm voltál, szemed megigézett,

de eltakarta napom egy végzetes árny.”

A rendezvény végére a megjelentek számára Erzsikével közösen egy meglepetést tartogattunk. Könyvtárosunk volt olyan kedves és szalámis muffin-t készített, amelyek egy-egy általam kiválasztott idézetet tartalmaztak. A kis társaság lelkesen kezdett ezek bontogatásába, felolvasásába, s jókat derültünk azon, amikor az idézetek célba találtak. Én sem panaszkodhattam, két filmmel kapcsolatost húztam ki.

„A legnehezebb dolog szeretni valakit, hagyni, hogy hibázzon, és ennek ellenére tovább szeretni őt.”

„Lagzi randi” című film

Ismét elmondhatjuk, sikerült egy tartalmas, kultúrált szombat estét eltöltenünk.

Az Édentől Keletre Csoport májusi rendezvényére is sok szeretettel várja az érdeklődőket!