Azt szokás mondani, hogy tévedni emberi dolog, következésképpen nem vagyunk félistenek, akik soha sem tévednek. Sokszor ezt elfelejtjük és félisteneknek hisszük magunkat. Viszont az elkövetett hibákból lehet okulni, hogy azt legközelebb már ne kövessük el. A makacs ember nem így gondolkodik és lehetséges, hogy egy életen át az marad.

Azt vettem észre, az ember a saját hibáiért nagyon gyakran másokat okol ahelyett, hogy megvizsgálná a saját felelősségét az adott ügyben, így pedig ezzel együtt másokkal szemben erőszakot követ el. Mert látszólag sokkal könnyebb a másikra hárítani a felelősséget, kockára téve a bizalmat, a tiszteletet, és ezt sokszor nem akarjuk meglátni. Következésképpen, ha kell, az ember hazudik önmagának, hogy a felelősség elől meneküljön. Ez elégedetlenséget és nyugtalanságot fog szülni.

Tehát a megbocsátást először megelőzi egy erőszakos megnyilvánulás.  Az erőszak irányulhat önmagunk ellen és irányulhat más, vagy mások ellen. Az erőszak, amelyet valaki, vagy valakik ellen elkövetünk származhat akár szándékosságból, előre megtervezetten, vagy meggondolatlanságból is. Az elkövetett erőszak által születik meg az emberben, - akivel szemben az erőszakot elkövetjük -, egy belső hang, egy feszültség, egy emlék egy adott üggyel kapcsolatosan, de hasonló akár megszülethet az elkövetőben is. Ha azt veszem alapul, hogy az ember nem tévedhetetlen és hibázik, vagyis tudja milyen érzés az erőszak áldozata lenni, akkor tudni fogja azt is, hogy milyen érzés keletkezik abban az emberben, aki ellen erőszakot követ el. Ebből az következhet, hogy az illető emberben benne van a megoldás és a megoldás felé vezető út is. Egyszerű ez! Ezt az utat sokszor mennyire nehéznek akarjuk látni. Mert elhitetjük magunkkal, hogy nehéz, mert voltak olyanok, akik ezt velünk annak idején elhitették.

Az elkövetett bűn nagyságának arányában nő a bennünk lévő félelem. Minél jobban akarunk eltávolodni az elkövetett bűntöktől, valójában nem távolodunk el tőlük, csak növeljük az erejét. Nem lenne egyszerűbb már az elején dolgozni a megoldáson, amikor még lehet, kicsi a gond? Ehelyett a látszólag könnyebb megoldást választjuk és kábítják magukat valamivel. Minden ilyen önmagunk ellen elkövetett hazugság következményekkel járhat. De amíg nincs kimondás addig nincs megbocsátás sem, s addig fizetjük az ezzel járó tanulópénzt. Pedig mennyi bajtól megóvhatott volna sokszor minket, ha odafigyeltünk volna a belső történéseinkre. Én úgy érzem, nagyon kevés olyan ember van, aki úgy igazán odafigyel ezekre a belső történésekre. Azt szokás mondani, inkább a szőnyeg alá söpörjük a problémát, és akkor kezdünk el rajta változtatni, amikor már szinte keresztülesünk a felhalmozott „szeméten”. Ezt nevezik makacsságnak. Ha valaki képtelen a megbocsátásra, az magában hordozza az örök elégedetlenséget is. Ezt meglátni és ezen változtatni önismeretre és bátorságra van szükség. Végezetül csak annyit tennék hozzá:  „Bátraké a szerencse!”

Rehó János